Címlapján nevezte gyávának Angela Merkel német kancellárt Németország legnagyobb példányszámban értékesített lapja, a Bild. A negatív jelzőt azért akasztották Merkel nyakába, mert nem szólalt fel a parlament alsóházának csütörtöki vitáján, amelyen döntöttek Görögország harmadik hitelprogramjának támogatásáról.
A lap ezzel párhuzamosan megtapsolta a döntést ellenző képviselőket. A kétoldalas cikkben lehozták annak a 67 CDU/CSU-politikusnak a képét, akik nemmel szavaztak vagy tartózkodtak a voksolástól. Valójában ennél is többen tüntettek saját kormányuk ellen, ugyanis 17 képviselő nem vett részt a rendkívüli jelentőségű szavazáson és a nagykoalíciós partner, a szociáldemokraták négy képviselője is a nem gombot nyomta.
Ők viselkedtek tisztességesen! - írták 67 megdicsért konzervatív képviselő képe alá a naponta 2,2 millió példányban értékesített Bild szerkesztői.
Ajtót mutatnának
A kancellár elbliccelte az Európa legzűrösebb ügyéről szóló vitát - tették hozzá arra utalva, hogy a kancellár asszony ezúttal átadta a kormány álláspontjának képviseletét pénzügyminiszterének, Wolfgang Schaublénak. Merkel maga mondott beszédet azon a júliusi parlamenti ülésen, amelyen döntöttek a hiteltárgyalások megkezdéséről - talán úgy gondolta, hogy nem tud mit hozzátenni ahhoz, amiről akkor beszélt.
A Bild évek óta a "görögfalók" egyik élharcosa - emlékeztet a Bloomberg. A válság egyik korábbi mélypontján 2011-ben egyszer azzal a szalagcímmel jelent meg, miszerint "Vegyék el az eurót a görögöktől!" Merkellel szemben azonban - mostanáig - általában visszafogott kritikákat fogalmazott meg. Christiane Wirtz kormányszóvivő nem kommentálta a lap csütörtöki parlamenti tudósítását.
Az ARD televízió megrendelésére július közepén készült közvélemény-kutatás szerint a németek 44 százaléka ellenzi az új segélycsomagot, miközben 52 százalékuk támogatja a pakkot. A görögöket 62 százalékuk bent tartaná az eurózónában, míg 32 százalékuk ajtót mutatna nekik.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem