Philip Hammond tavaszi parlamenti beszámolójában vázolta fel a fosszilis tüzelőanyagok használatának megtiltását az új otthonok esetében - írta az MTI. Az új házak fűtését más módokon, többek között hőszivattyúval és szigorú hőszigetelési szabványok bevezetésével oldanák meg.
A gázfűtés tilalma annak a tervnek a része, amellyel a pénzügyminiszter a globális felmelegedés miatt demonstráló fiatalok aggodalmaira akar választ adni.
A környezetvédők örömmel fogadták a tervet, ám szerintük Hammond a legnagyobb kihívásokkal, a közlekedésből származó kibocsátással és a már meglévő, környezetszennyező épületekkel nem foglalkozott, pedig az utóbbiak teszik ki a lakásállomány döntő részét még évtizedekig.
Philip Hammond a légi közlekedésből származó szennyező anyagok ügyében konzultációkat folytat arról a tervről, amely szerint a légitársaságokat arra köteleznék, hogy ajánljanak fel az utasoknak az útjaik miatti szennyezés ellensúlyozását szolgáló - például faültetési - programokat.
A Greenpeace szerint inkább meg kellene adóztatni a sűrűn repülő utasokat. Munkatársuk, Mel Evans a BBC-nek elmondta, komoly intézkedések és komoly összegek kellenek ahhoz, hogy az elavult házak ügyét megoldják vagy a járműveket elektromosra cseréljék. Jó kezdés lenne, ha 2030-tól megtiltanák az új benzines vagy dízelautók eladását - tette hozzá az aktivista.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá