A jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) 259 helyet szerzett meg a 465 fős alsóházban, ami 17-tel kevesebb, mint a korábbi parlamentben, és a kiesők között vannak kiemelkedő politikusok is. Partnere, a jobbközép Komeito 32 helyet szerzett meg.
A fő ellenzéki Japán Alkotmányos Demokratikus Párt (CDPJ) szintén vesztett mandátumszámából, 14-et, így most 96 lesz, pedig közös jelöltjei voltak más ellenzéki pártokkal. A Japán Újítás Párt, amely nem csatlakozott a CDPJ választási szövetségéhez, azonban 41 helyet nyert, majdnem megnégyszerezte korábbi mandátumainak számát.
Kapcsolódó
Kisida Fumio szeptember végén lett az LDP elnöke, majd október elején a parlament alsóháza megválasztotta az ország miniszterelnökének - írta az MTI nyomán az Infostart.hu.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket