A Bejrút közeli Zahraniban szombaton állt le a hőerőmű, néhány órával azután, hogy az ország északi részén lévő Deír Ammar-i erőművet is le kellett kapcsolni pénteken az üzemanyaghiány miatt. A tisztségviselő hozzátette, hogy az állami áramszolgáltató társaság megpróbálkozik azzal, hogy átmenetileg a hadsereg fűtőolaj-tartalékait használhassa az erőművek működtetésére, de ez aligha fog hamar megtörténni. Sok libanoni hagyatkozik folyamatosan a saját kézben lévő áramfejlesztőkre, amelyek dízelolajjal működnek, de most az is hiánycikk - idézi az MTI hírét a 444.hu.
A közel-keleti országot megbénította a gazdasági válság, amely az importból származó üzemanyag-ellátás elapadásával tovább mélyült. A libanoni valuta 2019 óta 90 százalékot vesztett az értékéből.
A libanoni látogatáson tartózkodó Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter pénteken ígért további támogatást és olajszállítmányokat a válsággal küzdő Libanonnak. Az ígéret szerint a szállítmányokat a Hezbollah oszthatja majd szét. A Hezbollah vezetője augusztusban számolt be arról: Irán az amerikai szankciók ellenére kész segíteni a gazdasági válság sújtotta Libanonnak.
A büntető intézkedések értelmében Irán nem exportálhat olajat. Washington azzal fenyegetett, hogy az iráni olaj felvásárlóit is szankciókkal sújtja. Az Egyesült Államok terrorszervezetként tartja nyilván a Hezbollahot, amelyre korábban szankciókat vetett ki.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá