Washingtonban helyi idő szerint este 11 órától kijárási tilalom lépett volna érvénybe, ám nem sokkal előtte a Fehér Ház melletti utcákban már több mint ezren gyűltek össze és gyújtogatni kezdtek. A magukat tüntetőknek mondó vandálok több helyen is felszedték, gúlákba állították, majd meggyújtották a műanyagból készült útakadályokat. Az egyik utcában amerikai zászlót hajítottak az égő műanyagkockákra, s felgyújtották a Fehér Ház előtti park oldalán elhelyezett mobilvécéket is az MTI tudósítása szerint.
Ez idő alatt a Fehér Házban tartózkodott az amerikai elnök és a családja is.
Kapcsolódó
Az AP amerikai hírügynökség, egy neve elhallgatását kérő titkosszolgálati munkatársra hivatkozva azt jelentette, hogy Donald Trumpot a péntek esti zavargásokkor rövid időre egy olyan földalatti bunkerba kísérték, amely terrortámadások esetén hivatott védelmet biztosítani a mindenkori elnöknek, ezt azonban egyetlen más médium sem erősítette meg. Arra nem tért ki az AP, hogy a bunkerban volt-e Trump családja is.
Judd Deere, a Fehér Ház egyik szóvivője hétfőre virradóra újságíróknak csak annyit mondott: "soha nem kommentálnak biztonsági kérdéseket és döntéseket".
Washingtonban azonban nem csak a Fehér Ház körül gyújtogattak hétfőre virradóra, hanem a város áruházakkal, élelmiszerboltokkal, lakóházakkal teli északnyugati negyedében is. Muriel Bowser polgármester, aki maga is afroamerikai, vasárnap délután a Nemzeti Gárdától kért erősítést a rendőrök munkájának megsegítésére.
Az igazságügyi minisztérium a Nemzeti Gárda katonáit a kábítószerellenes hivatal (DEA) és a különleges rendőrségi biztonsági szolgálat munkatársaival erősítette meg, vasárnap este pedig Ryan McCarthy, a védelmi minisztérium államtitkára további 1200 katonát rendelt az utcákra a zavargók megfékezésére.
A kijárási tilalom ellenére több amerikai nagyvárosban - köztük például New Yorkban, Philadelphiában, Atlantában, Chicagóban, Denverben, Minneapolisban vagy Los Angelesben is - folytatódtak a zavargások vasárnap éjjel. Helyi sajtójelentések szerint országszerte több mint 4000 embert vettek őrizetbe. A letartóztatott vandálok között volt New York polgármestere, Bill de Blasio lánya is.
Az Egyesült Államok több nagyvárosában zajlottak megmozdulások az elmúlt napokban, amelyek kiváltó oka az volt, hogy egy hete egy férfi meghalt a durva rendőri intézkedés után. Az afroamerikai George Floydot egy igazoltatás során négy fehér rendőrtiszt a földre kényszerítette, majd egyikük percekig térdelt a nyakán. A férfi levegőért könyörgött, később pedig a kórházba szállítás közben meghalt. A minneapolisi rendőrség pénteken bejelentette: gyilkosság vádjával őrizetbe vették Derek Chauvint, azt a rendőrt, aki Floyd nyakára térdelt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kezdődik az EU-csúcs, Orbán Viktor már pacsizott is

Új katonai szövetség alakult a Balkánon: máris nagy az aggodalom

Eurómilliárdos veszteséget halmozott fel a Magyarországon is leépítő autóipari beszállító
Musk foghatja a fejét: a Tesla több mint 46 ezer Cybertruckot hív vissza
Döntöttek Amerikában, erre várt a fél világ

Hidegzuhany jött a németek csoda fegyvergyártójára

„Süvít, mint egy hajtómű", lemond Vucic, ha kiderül, hogy bevetették - perdöntő felvételek jöttek ki

Őrület: Kennedy háborúja a vakcinák ellen elkezdődött, soha többet mRNS, jöhet a madárinfluenza is

A lakótelepek a mennybe mennek, a kormány megnyomta a gombot
