Az amerikai kereskedelmi minisztérium kedden közölte, hogy a rendelésállomány februárban az előző hónaphoz képest 1,6 százalékkal, 4,2 milliárd dollárral, 250,6 milliárd dollárra süllyedt. A januári 0,1 százalékos emelkedés után elemzők 1,8 százalékos csökkenésre számítottak.
A közlekedési eszközöket nem számítva 0,1 százalékkal nőtt az új megrendelések értéke februárban, míg januárban 0,1 százalékkal csökkent. A tőkejavak megrendelései - a hadiipari megrendelések és a polgári utasszállító repülőgépgyártók erősen változékony megrendeléseinek leszámításával - a januári 0,9 százalékos emelkedés után 0,1 százalékkal csökkentek februárban. Az adatot a gazdasági elemzők, tapasztalati alapon, a feldolgozóipar beruházási szándékaival szorosan együttmozgó mutatóként kezelik.
A tartós javakon belül a legnagyobb tételt jelentő közlekedési eszközök esetében 4,8 százalékkal, 86 milliárd dollárra csökkent az új rendelések értéke, szemben a januári 0,4 százalékos emelkedéssel. A polgári célú repülők és alkatrészeik esetében 31,1 százalékkal csökkent, míg a katonai célúaknál 2,5 százalékkal bővült a rendelésállomány az év második hónapjában.
Éves összehasonlításban a nyersadatok szerint 4,4 százalékkal nőttek a feldolgozóiparban a tartós javakra leadott új megrendelések februárban, a közlekedési eszközöket nem számítva 3,2 százalékos volt a növekedés.
A feldolgozóipar állítja elő az amerikai hazai össztermék mintegy 12 százalékát. Teljesítményét visszavetette az utóbbi hónapokban a világgazdasági növekedés lassulása és az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak