A Vesti.mk észak-macedón hírportál beszámolója szerint a 120 tagú törvényhozás mind a 62, jelen lévő tagja támogatta a javaslatot a teljes vasárnapi munkabeszüntetésről - írja az MTI.
A döntés értelmében vasárnap csakis azok dolgoznak a jövő évtől kezdve, akiknek a munkája nem teszi lehetővé a teljes leállást, így a rendőröknek, az egészségügyi dolgozóknak, a tűzoltóknak, a mentőknek, illetve a különböző közművek működtetőinek továbbra is ügyeletet kell vállalniuk vasárnaponként, ám munkájukért magasabb bért is kapnak. Ezen felül azoknak az áruházaknak, amelyek vasárnap is nyitva tartanak, kétszeres bért kell fizetniük az alkalmazottaiknak. A vasárnapi munkáért emellett szabadnap is jár.
Jagoda Sahpaszka munka- és szociálisügyi miniszter közölte, a lépéssel az ország vezetése azt szeretné elérni, hogy az embereknek sikerüljön megtalálniuk az egyensúlyt a szakmai és a magánéletük között, illetve fejlődjenek a családi és a szociális kapcsolataik, ezáltal pedig motiváltabbak és hatékonyabbak legyenek a munkahelyükön.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
Magyar szál az Epstein-aktákban: sürgető és fenyegető levelek egy budapesti lakásról