A lett kormány elhatározta, hogy rászorítja a bankokat a külföldi természetes személyek és cégek számláinak felülvizsgálatára - jelentette a PAP lengyel hírügynökség. A nyomásgyakorlás eredményeként - a Lett Kereskedelmi Bankok Szövetségének adatai szerint - az év eleje óta 20 százalékkal csökkentek a külföldiek betétei az ország pénzintézeteiben. A legtöbb érintett orosz személy vagy cég.
Magyarázzák meg!
A szigor hátterében az USA is felsejlik, ugyanis amerikai szakértők szerint egyetlen olyan lett bank sem tekinthető biztonságosnak, amely átláthatatlan hátterű külföldieket is kiszolgál. Ennek szellemében egyrészt azokat a számlákat zárolták, amelyek tulajdonosai nem tudtak elfogadható magyarázatot adni pénzük eredetéről vagy olyan választ adtak az ezzel kapcsolatos kérdésre, amely nem volt hihető.
A másrészt azokat a céges ügyfeleket törölték, amelyeket adóparadicsomban jegyezték be. A svéd Svedbank lett leánya - ez a törpeország legnagyobb pénzintézete - például megvált azoktól a cégektől is, akik "alacsony adójú" országokból jöttek, mert az ilyen vállalatokat eleve magasabb kockázatú ügyfeleknek tekinti. Ezek a bank ügyfeleinek kevesebb mint egy százalékát tették ki, ezért eltűnésük nem lesz számottevő hatással a bank pénzügyeire.
Nem sok haszna lesz
Miután az USA és az OECD szakértői (ez utóbbi szervezetbe júniusban lépett be Lettország) kifogásolták a lett bankok átláthatatlanságát, a rigai kormány lecserélte a bankfelügyelet főnökét, pár bankot megbüntetett, egytől a működési engedélyét is visszavonta. Egy 12 bankra kiterjedő audit azt találta, hogy egyetlen egy bank eszközeinek átláthatósága sem volt 100 százalékos.
Lettország az unióban az első helyet foglalta el a nem helyiek betéteinek százalékos arányát tekintve, megelőzi még Ciprust is. Ezért külföldi pénzek kezelése lett lett gazdaság egyik fontos bevételi forrása. Nem csoda, hogy egyes helyi szakértők úgy vélik, az amerikaik nyomásgyakorlás egyedül Lettországnak okoz anyagi kárt, hiszen az oroszok át fogják vinni a pénzüket más uniós tagországokba.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat