A 95 esztendős uralkodó az utóbbi napokban két jelentősebb programot is lemondott: a múlt héten a tervekkel ellentétben nem utazott el Észak-Írországba, és jövő hétfőn nem lesz jelen a skóciai Glasgowban esedékes ENSZ-klímacsúcs nyitófogadásán.
A múlt hét második felében az udvar bejelentette azt is, hogy II. Erzsébet királynő egy éjszakát kórházban töltött "bizonyos előzetes jellegű vizsgálatok elvégzése céljából", de már másnap visszatért állandó rezidenciájára, a London nyugati határában fekvő Windsorba.
A palota péntek esti közleménye szerint a királynőnek orvosai még legalább a következő két hétre további pihenést javasoltak, azzal az engedménnyel, hogy az uralkodó ebben az időszakban könnyebb, íróasztali munkákat végezhet, és videokapcsolaton keresztül audienciákat is tarthat - írta az MTI.
A királynőt azonban az orvosok eltanácsolták minden olyan programtól, amely hivatalos látogatás formáját ölti.
Az udvar illetékese hangsúlyozta ugyanakkor: II. Erzsébet királynőnek továbbra is határozott szándéka, hogy személyesen vegyen részt a brit háborús áldozatok emléknapja, a hagyományos Remembrance Sunday londoni megemlékezésén. A ceremónia mindig az I. világháború harci cselekményeit lezáró tűzszünet évfordulójához, november 11-éhez legközelebbi vasárnapon - az idén november 14-én - esedékes.
Az idei Remembrance Sunday lesz az első ilyen rendezvény azóta, hogy a királynő férje, Fülöp edinburghi herceg elhunyt.
Fülöpöt, aki a brit királyi haditengerészet tengernagyi rangját viselte, és a II. világháborúban aktív haditengerészeti szolgálatot teljesített, április 9-én, századik születésnapja előtt néhány héttel érte a halál.
A brit uralkodó április 21-én töltötte be 95. életévét. A születésnap azonban Fülöp herceg néhány nappal korábbi halála miatt hivatalos rendezvények nélkül, gyásszal telt.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező