Ryuichi Ichinokawa a Bloombergnek nyilatkozott az üzletről és elárulta, hogy a legtöbben esküvőre kérik fel, hogy mint apuka kísérje el a menyasszonyt az oltárig, vagy mint a férj hozzátartozója vegyen részt az eseményen.
Ugyancsak sokszor bérelik fel olyan esetben, amikor a leendő feleség családjánál akar bevágódni a vőjelölt. "Az ügyfeleim jellemzően a 20 és 40 év közötti korosztályból kerülnek ki. Az apa 'jelmez' a legnépszerűbb, ezért alkalmanként 30 ezer jent (kb. 70 ezer forint), ha esküvőről van szó, akkor az plusz 35 ezer forint, míg ha beszédet is kell tartani, az további 11 ezer forint" - mondta Ryuichi Ichinokawa.
Kapcsolódó
Az üzlet pedig beindult, a japán férfinak alkalmazottai is vannak, hiszen ő maga nem tud minden igényt kielégíteni. "Van, aki nőt akar, van, aki fiatalabb férfit, míg megint mások kifejezetten a 60 év felettieket keresik. Immár több mint 100 alkalmazottam van, mindegyikük amatőr, akiket az interneten keresztül e-mail és telefonos kapcsolat után veszek fel, sosem találkozom velük élőben" - mesélte startupja működését Ryuichi Ichinokawa.
Az indulás pedig a véletlennek köszönhető. Évekkel ezelőtt ugyanis egy e-mailes tanácsadással foglalkozó céget indította, ami ugyancsak sikeres volt. "Rengetegen írtak nekem, amikor például féltek egy orvosi beavatkozástól. De sokan írtak akkor is, amikor a kinézetük miatt aggódtak. Nekik fejenként 11 ezer forintért válaszoltam. Aztán egy ismerősöm felkért, hogy menjek el egy esküvőre, ahol nem volt senki, aki a férj tanújának beszédét elmondta volna. Persze nem ismertem a férjet, de elvállaltam és nagy sikerem volt, így innentől ezt is beírtam a repertoáromba. Azóta sokan keresnek azzal, hogy senki mást nem tudnak felkérni, én vagyok az utolsó esélyük" - vallotta a japán startupper.
(Őket tartják a legígéretesebb társadalmi vállalkozásnak.)
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat