A kormány 15 millió lejjel (egymilliárd forint) kiegészíti a Roncsprogram Plusz programot, miután az elmúlt négy hónapban a magánszemélyeknek felajánlott összes voucher elfogyott - adta közre a román környezetvédelmi minisztérium közleményét a Maszol. A tárca arra számít, hogy év vége előtt elfogy a 15 millió lejes kiegészítő összeg is.
A minisztérium szerint a Roncsprogram Pluszban az autósok 45 ezer lej (hárommillió forint) ökoértékjegyet kaphatnak, ami nem haladhatja meg egy új, teljesen elektromos jármű kereskedelmi árának felét. Külső tápellátással rendelkező hibrid (plug-in) járművel beszerzése esetén a vásárló 20 ezer lejes értékkegyet kap, amely az autó eladási árának legfeljebb 50 százaléka lehet.
Ha a kérelmező töröl a forgalomból egy nyolc évnél régebbi járművet, és úgy dönt, hogy új elektromos autót vásárol, jogosult mind a 6500 lejes (440 ezer forint) selejtezési díjra, mind az említett támogatásokra.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le