Már ötödik napja tombol erdőtűz Törökország egyes részein. Eddig legalább nyolc ember halt meg a természeti csapás következtében. A népszerű Bodrum üdülővárosból több mint ezer embert, köztük turistákat kellett evakuálni hajóval a hétvégén - derül ki az Euronews összefoglalójából. Műholdfelvételeken látszik, hogy az Antalya és Mersin tartományokban égő növényzet füstje elérte a tőlük 150 kilométerre fekvő Ciprust.
Kapcsolódó
Szicília is lángokban áll: több mint 800 tűzoltó van bevetésen a térségben. Az olasz miniszterelnök egységeket vezényelt át Észak-Olaszországból déli honfitársaik segítségére. A lángok ellen tűzoltó repülőgépeket is bevetettek a szigeten, illetve a dél-olasz Puglia és Calabria tartományokban is. A lángnyelvek leginkább Cataniát és környékét fenyegetik.
Közel 300 tűzoltó, két tűzoltórepülőgép és öt helikopter küzd a lángokkal a görög Peloponnészosz-félszigeten, ahol legalább nyolc embert kellett égési sérülések és légzési nehézségek miatt kórházba szállítani.
Legolvasottabb
Visszatér az ítéletidő, kiadták a riasztást ismét több vármegyére
Több mint 937 milliárd forintot utal hazánknak az EU: el is dőlt 2026?
Törvényt sértett a Megasztár, 17 millió forintra bírságolták a Tv2-t
Itt vannak a részletek: eloszlatták a kételyeket az új autópálya-matricával kapcsolatban
Nem kegyelmeztek a magyar képviselők Ursula von der Leyennek: kínos helyzetbe hozták
Vírusriadó: az orvosok már kongatják a vészharangot, erre nem vagyunk felkészülve
Orosz pénzből béke? Putyin új javaslattal állt elő Ukrajna ügyében, és Grönlandot is beárazta
Megszólalt a kormány: így nyúlnak bele a rezsicsökkentésbe
Új lakossági állampapír érkezik