Távozása a kormánypárt éléről miniszterelnöki tisztségének megszűnésével is jár, de az utód megválasztásáig, vagyis várhatóan még több mint egy hónapig ügyvezető minőségben ellátja a kormányfői feladatokat - írta az MTI alapján az Infostart.hu.
A politikus május 24-én jelentette be, hogy június 7-én távozik pártvezetői tisztségéből, miután háromszori kísérletre sem tudta elfogadtatni a londoni alsóházzal a Brexit feltételeiről az Európai Unióval novemberben elért egyezményt.
Kapcsolódó
Mayt, aki hat évig belügyminiszter volt, a brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazás után választották a Konzervatív Párt vezetőjévé és így a kormány élére. Elődje, David Cameron, aki a népszavazás előtt a bennmaradásért kampányolt, a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos győzelme után lemondott, visszaadta képviselői mandátumát is, és távozott a brit politikából.
Theresa May egyelőre nem jelezte, hogy júliusban várható tényleges távozása után ő is kivonul-e a parlamentből, vagy helyet foglal a Konzervatív Párt alsóházi frakciójának hátsó padsoraiban.
A jövő héten induló utódválasztási verseny a várakozások szerint július második feléig eltart, bár a konzervatív frakció a folyamat felgyorsítása érdekében a minap módosította a szabályokat. A nevezési határidő jövő hétfő. Az első szavazási fordulót jövő csütörtökön, a továbbiakat június 18-án, 19-én és 20-án tartják a jelenlegi menetrend alapján.
A versenyben maradó utolsó két jelölt közül - ha egyikük sem lép vissza a másik javára - a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja ki postai szavazással Theresa May utódját, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz. Az utódjelöltek mezőnye jelenleg 11 fős.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat