A lengyelországi Tesco megerősítette a hírt: azt tervezik, hogy újabb 13 boltjukat zárják be, amelyek veszteségesek - adta hírül a Business Insider Poska. Csökkenteni akarják azokat a feladatokat, amelyek nem közvetlenül a vásárlók kiszolgálásával vannak kapcsolatban.
A Tesco Polska vezetőségének igazgatója, Martin Behan elmondta, egy boltzárás sohasem könnyű döntés, például elemezniük kell, hogy az üzlet nem csupán átmeneti nehézségekkel küzd-e. Az újabb bolbezárásokkal 2200 munkahely kerül veszélybe. Közreadták az érintett 13 bolt - köztük hipermarketek - listáját is. E szerint főként a határ menti területek érintettek, de Poznanban is bezárnak egy üzletet.
Kapcsolódó
A döntés hátterében az áll, hogy a lengyel kiskereskedelem dinamikusan változik, többek között a részleges vasárnapi zárva tartás miatt is. Ezért igyekeznek arra koncentrálni, ami vásárlóinak a legfontosabb. Ennek szellemében megváltoztatják kínálatuk összetételét is.
A Tesco-boltok száma évek óta csökken Lengyelországban: 2015-ben a hálózat négy szupermarketje, 2016-ban hét, tavaly kilenc boltjuk zárt be. Idén pedig már 18 veszteséges lengyel Tesco-áruház becsukásáról döntöttek február során, amelynek következtében 600 embert bocsátottak el az üzletlánctól.
Februárban egyébként a Tesco Magyarországon is átszervezéseket jelentett be, de boltbezárásokat itt nem kezdeményeztek.
A fotó forrása: Reuters
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin