Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter erről a közösségi hálón tett bejelentésében számolt be, hozzátéve: az egységek érkezése a következő napokban folytatódni fog - írja a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség beszámolója nyomán az MTI.
A hír előzményeiről korábban a Napi.hu itt számolt be.
A Patriot légvédelmi rendszert Németország és Hollandia bocsátotta ideiglenesen Szlovákia rendelkezésére az ukrajnai konfliktussal összefüggésben a NATO keleti szárnyának megerősítése céljából. Az atlanti katonai blokk megerősítése érdekében a tervek szerint 2100 NATO katona érkezik Szlovákiába.
Nad közlése szerint a Patriot rendszert ideiglenesen a szliácsi (Sliac) légi katonai támaszponton helyezik el.
A védelmi miniszter közölte azt is, hogy a Patriot légvédelmi rendszer nem az ország által már tulajdonolt orosz S-300-as légvédelmi rendszer felváltását szolgálja, hanem annak telepítésének célja, hogy tovább erősítse Szlovákia légterének védelmét.
A szlovák védelmi miniszter szerint országa a jövőben az S-300-as rendszert tekintettel annak korára, műszaki állapotára, illetve "nem elégséges képességeire" mással tervezi helyettesíteni. Jaroslav Nad a napokban úgy nyilatkozott, hogy Szlovákia hajlandó lehet átadni S-300-as légvédelmi rendszerét Ukrajnának, ám csak akkor, amennyiben más légvédelmi rendszert kap annak pótlására.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Szelfizett a kormányfő a pápa temetéséről, népharag zúdult rá

Trump rácsodálkozott arra, hogy Putyin civilek lakta területek bombáz
Ikonikus fotók készültek Zelenszkij és Trump találkozójáról Ferenc pápa temetésén

Négy-öt millió magyar ember életét változtatná meg a kormány, konzultáció is lesz róla

Rekord mennyiségű készpénzt tart a világ legrutinosabb befektetője

Minden marad a régiben, mégse védi meg az adatait a Google

Itt tart most Paks 2: már két országban gyártják az új erőmű fontos részeit

Verekedések, üvegzúzás, fenyegetések – elszabadult a pokol a reptereken

Mégiscsak rájön a brit autóipar, hogy nincs semmi veszve
