Orbán Viktor nemrég tárgyalt Eduard Heger szlovák miniszterelnökkel, később pedig levélben értesítette őt a döntésről.
Ivan Korcok külügyminiszter bízik abban, hogy belátható időn belül a magyar külügyminisztertől választ kapnak azokra kérdéseikre is, hogy Magyarország milyen célból vásárolt szlovákiai műemléképületeket, illetve a magyar kormány további, Szlovákia területén megvalósuló programjairól is tájékoztatást várnak. Elsősorban a szlovákiai magyar oktatási célokra és a vállalkozások számára nyújtott magyarországi támogatások részleteit szeretnék megtudni.
A szlovák külügyminiszter a két állam közötti párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, egyben örül neki, hogy bizonyos kérdéseket már most sikerült tisztázniuk. „Egyben megerősítem, érdekünkben áll, hogy konstruktív párbeszédet folytassunk közös ügyeink témájában olyan további dolgokról, amelyek minket érintenek” – tette hozzá Korcok.
Korcok még a múlt hét keddi sajtótájékoztatón vetette fel a Szlovákiába érkező magyarországi támogatások ügyét Szijjártó Péternek, de annak a 400 millió eurós befektetési alapnak a témáját is megnyitotta, amelyen keresztül a magyar kormány a határon túli régiókban tervez termőföldet venni.
A szlovák külügyminiszter többek közt azt nehezményezte, hogy a magyar kormányzat szándékáról nem diplomáciai úton, hanem a sajtóból értesült. Ezzel és a magyar kabinet egyéb szlovákiai tevékenységével, így a különböző támogatási rendszerekkel kapcsolatban is azt kérte Budapesttől, hogy az ilyen lépésekről mindig részletesen tájékoztassa a szlovák felet. Korčok hangsúlyozta, az ilyen tevékenységekhez a szlovák fél beleegyezése is szükséges. Szijjártó megígérte, eleget tesznek a szlovák fél kérésének.
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)