Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a jelenlegi európai gazdasági helyzetben jelentősen megnő a megbízható tőkeerős nagy keleti vállalatok beruházásainak jelentősége.
Az elmúlt évek kiegyensúlyozott gazdaságpolitikájának, Európa legalacsonyabb adóinak és a politikai stabilitásnak köszönhetően a nagy keleti vállalatok vonzó beruházási célpontként tekintenek Magyarországra - számolt be a találkozóról Facebook-bejegyzésében a magyar diplomácia vezetője.
Felidézte, hogy 2019 óta immáron minden évben egy-egy keleti országból érkezik a legtöbb beruházás hazánkba: amíg 2019-ben és 2021-ben Dél-Korea, addig 2020-ban és idén Kína végzett az első helyen.
Ezek a keleti beruházások teremtik meg a lehetőséget arra, hogy a magyarok kimaradjanak az európai recesszióból - vélekedett a miniszter.
Úgy véli, a dél-koreai vállalatok a világpiac vezetői közé tartoznak az elektromos autóipar terén, magyarországi beruházásaik sorsdöntő jelentőségűek. Ezért állapodtak meg a beruházásösztönzési és kereskedelemfejlesztési megállapodást megkötéséről, amivel további beruházásokat segít elő Magyarországon.
Emlékeztetett arra, hogy a Samsung SDI, az SK Innovation, a W-Scope és a többi elektromos autóiparhoz kapcsolódó dél-koreai vállalat több mint tízezer munkahelyet hozott és hoz létre az elmúlt időszakban Magyarországon. Mindeközben is hatalmas rekordot döntött a kétoldalú kereskedelmi forgalom is, ami az elmúlt évben először érte el az 5 milliárd dollárt. Jó hír továbbá, hogy a magyar hústermékek exportja is hamarosan újraindulhat az egyik legnagyobb ázsiai felvevőpiacra.
Végül hangsúlyozta, hogy a személyes kapcsolatoknak és gesztusoknak nagy jelentősége van a keleti világban, ezért nem Budapesten formális körülmények között, hanem Dunakeszi egyik Duna-parti éttermében folytattak megbeszélést Ahn Duk-geun-al.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)