Nagy különbség a 2015-ös helyzethez képest, hogy most még időben vagyunk, és talán megelőzhetünk egy az akkorihoz hasonló bevándorlási válságot - derült ki Várhelyi Olivér, bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos Magyar Nemzetnek adott interjújából. Az Európai Uniónak újfajta partnerségre van szüksége Törökországgal mind a gazdasági, mind a migrációs együttműködést illetően. És nemcsak Ankarával, hanem a Nyugat-Balkánnal is meg kell erősíteni az együttműködést a migráció tekintetében.
Folytatni kell a Törökországgal hat éve kötött megállapodás végrehajtását, miközben vannak olyan szempontok, amikről 2015–2016-ban még nem eshetett szó. Ilyen a török határvédelem minél átfogóbb támogatása, valamint az Afganisztán jelentette kihívás Törökországra, így Európára nézve. Valamelyest könnyíti a helyzetünket, hogy az utóbbi időben elindult egy enyhülési folyamat a török–uniós kapcsolatokban.
Szerbiában új lendületet kapott a reformfolyamat. Ennek kiemelt területe a jogállamiság, elég csak az alkotmánymódosítást példaként hozni. A szerb kormányzat komoly és nehéz politikai döntéseket hozott, és Várhelyi szerint eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeinket. A biztos támogatja az előrelépést. Innentől a tagállamokon múlik, hogy egy-két kivétellel az összes tárgyalási fejezet megnyílik-e Szerbiával még ebben az évben.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező