A két ország vezetése kilenc évig egyeztetett a megállapodásról, amely egy régebbi hatástanulmány szerint rövid idő alatt akár 20 milliárd dollárral növelheti a kétoldalú kereskedelmet.
A szerdán aláírt megállapodás értelmében a jövőben az ausztrál exportcikkek 97 százaléka vámmentesen juthat be Kínába. Cserébe a kínai termékek 85 százaléka mentesül a vám alól, továbbá Ausztrália kötelezte magát arra is, hogy évi 5 ezer, 18-30 év közötti kínai fiatalnak biztosít munkahelyet, illetve szakmai továbbképzést.
Tavaly a két ország közti áruforgalom 136,9 milliárd dollárt tett ki, egy évvel korábban 130 milliárd dollárt. Kína a múlt év végéig összesen 75 milliárd dollárt fektetett az ausztrál gazdaságba.
Kína elsősorban fémeket és szenet importál Ausztráliából, ahová egyebek között távközlési berendezéseket, ruházati termékeket és bútorokat szállít.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat