Az Európai Unió működéséről szóló szerződés szerint az unió intézményeinek székhelyét a tagállamok kormányai határozzák meg, közös megegyezéssel. Az EU-szerződések 6. jegyzőkönyve szerint az Európai Parlament székhelye Strasbourg, ahol évente 12 plenáris ülést kell rendezni.
Az EP-nek ugyanakkor Brüsszelben is van egy hatalmas székházkomplexuma, és a folyamatos munka lényegében ott zajlik. A mintegy hétszázötven EP-képviselő és a több ezer fős apparátus jelentős része havonta egyszer egy üléshétre átutazik a Brüsszeltől több mint 400 kilométerre fekvő Strasbourgba, ami hatalmas költséget jelent. Bizonyos adminisztratív feladatokat ugyanakkor az EP "harmadik székhelyén", Luxembourgban látnak el.
Az EP a szerdai állásfoglalás értelmében az EU működéséről szóló szerződés módosítását kívánja kezdeményezni annak érdekében, hogy a tagállamok helyett maga a parlament határozhassa meg plenáris üléseinek helyszínét és saját belső felépítését.
A döntési jogra formált igény mögötti cél egyértelmű: az állásfoglalás megfogalmazása szerint az EP "eredményesebb és költséghatékonyabb lenne, illetve a környezetvédelmi szempontokat is jobban tiszteletben tartaná, ha egy helyen működne".
A 483 szavazattal, 141 ellenében, 34 tartózkodás mellett elfogadott dokumentum megállapítja: a Brüsszel és Strasbourg közötti havi ingázás "a legtöbb uniós állampolgár szemében (...) szimbolikus negatív üggyé vált, (...), különösen egy olyan időszakban, amikor a pénzügyi válság súlyos és fájdalmas költségvetési megszorításokhoz vezetett a tagállamokban".
Az állásfoglalás szerint a Brüsszel, Luxembourg és Strasbourg közötti földrajzi széttagoltságából adódó költségek évente 156 és 204 millió euró közé tehetők. Ebbe beleszámít a strasbourgi székhely évi 103 millió eurós fenntartási költsége is. A három székhely közti mozgás okozta éves szén-dioxid-kibocsátás 11 és 19 ezer tonna között lehet számítások szerint.
A főbb uniós intézmények közül a javaslattevő-végrehajtó Európai Bizottságnak, valamint a tagállami kormányokat megjelenítő Tanácsnak - ide értve az állam-, illetve kormányfők testületét, az Európai Tanácsot is - Brüsszelben van a székhelye. Az Európai Bíróság és az Európai Számvevőszék székhelye Luxembourg. Az Európai Központi Bank Frankfurtban működik. A strasbourgi EP-székhely fenntartásához lényegében presztízsokokból ragaszkodik Franciaország.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól