A német statisztikai hivatal keddi jelentése szerint a szövetségi kormányzat és a tartományi kormányok, a helyi önkormányzatok és a társadalombiztosítási alapok együttes bevétele 2013-ban 1223,4 milliárd euró volt, a kiadások pedig 1223,1 milliárd eurót tettek ki. A 0,3 milliárd euró a 2737,6 milliárd eurós GDP-hez viszonyítva több mint 0,01 százalékos többlet.
A német államháztartás 2010-ben még jóval a 3 százalékos maastrichti határérték feletti, 4,2 százalékos hiánnyal zárt, 2011-ben viszont már csak 0,8 százalék volt a hiány, majd 2012-ben minimális többlet keletkezett, azaz lényegében egyensúlyba került az államháztartás.
Az egyensúlyt 2013-ban is sikerült megőrizni, elsősorban a foglalkoztatottság növekedése révén. Tavaly az év végén már minden korábbinál többen, összesen 42,2 millióan álltak munkaviszonyban a 80 milliós országban. A foglalkoztatottság bővülése révén történelmi csúcsra emelkedett az állam adóbevétele, a társadalombiztosítási alapok pedig annak ellenére értek el 6,6 milliárd eurós többletet, hogy a nyugdíjjárulékot 19,6 százalékról 18,9 százalékra, 18 éve a legalacsonyabb szintre csökkentették.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben