A jobboldali szervezetek által a városháza előtti Cibeles térre összehívott megmozduláson, amelyet támogatott a fő ellenzéki párt, a jobboldali Néppárt (PP), valamint a radikális jobboldali Vox is, a résztvevők vörös-sárga nemzeti zászlók alatt vonultak fel, egyeseknél „áruló” felirattal ellátott Sánchez-portrék voltak.
A szövetségi kormány küldöttsége szerint mintegy harmincezren, a szervezők szerint 700 ezren vettek részt a tüntetésen.
A jobboldalt megbotránkoztatta a kormány döntése, amellyel eltörölte a lázadás bűncselekményét és kevésbé súlyos büntetéssel járó bűncselekménnyel váltotta fel. Lázadás bűnében talált vétkesnek a bíróság kilenc katalán függetlenségpárti vezetőt, akiket kilenctől tizenhárom évig terjedő börtönre ítéltek a Katalónia 2017. évi elszakadási kísérletében játszott szerepük miatt.
A konzervatívok bírálják a szexuális bűncselekményekre vonatkozó törvényt is, amely súlyosbítja a nemi erőszak miatt kiszabható büntetést és könnyíti az egyéb szexuális bűncselekményekre kiróható enyhébb büntetéseket.
Elkergetnék a spanyol kormányt
A tüntetés elején Santiago Abascal, a Vox vezetője újságírók előtt bírálta „a történelem legrosszabb kormányát”, amely „megosztotta a spanyolokat, szabadlábra helyezte az erőszaktevőket és az államcsínyek végrehajtóit”. „Állandó tömeges mozgósításra van szükségünk, hogy az autokrata Pedro Sánchezt elkergessük a hatalomból” – mondta Abascal.
A katalán regionális kormányzat – élén Carles Puigdemonttal – 2017-ben megkísérelte elszakítani Katalóniát Spanyolországtól, az igazságszolgáltatás által betiltott népszavazást kiírva az önrendelkezésről, majd a katalán parlament egyoldalúan kikiáltotta a függetlenséget. Az elszakadási kísérlet az évtizedek óta legsúlyosabb politikai válságot idézte elő Spanyolországban. A szakadár vezetőket őrizetbe vették, vagy külföldre menekültek.
Alberto Núnez Feijóo, a Néppárt vezetője, aki áprilisi megválasztása óta igyekezett középre kormányozni a PP-t, nem vett részt a tüntetésen, de biztatta a párt tagjait a részvételre.
A legtöbb közvéleménykutatás szerint a PP esélyes a győzelemre az év végén esedékes általános választásokon, de a kormányzáshoz szüksége lesz a Vox támogatására.
Májusban helyi és regionális választásokat tartanak Spanyolországban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)