Az érintett tartományok között van például Andalúzia, Baszkföld, Murcia, Kasztília-La Mancha, a Kanári- és a Baleár-szigetek.
A jelentés szerint hét nap alatt 72-en hunytak el a fertőzés következtében a dél-európai országban, a halálos áldozatok száma elérte a 27136-ot.
Az elmúlt egy napban 102 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, míg összesen 241 550 esetet igazoltak.
"A kockázat fennáll" - mondta Pedro Sánchez miniszterelnök vasárnapi sajtótájékoztatóján, ahol megerősítette a korábbi sajtóértesüléseket, miszerint azokon a nyilvános helyeken, ahol nem lehet betartani az előírt másfél-két méteres távolságot, kötelező marad a szájmaszk viselése azt követően is, hogy két hét múlva lejár a járvány miatt három hónapja bevezetett szükségállapot.
A kormány keddi ülésén fogadja el azt a szabályozás-tervezetet, amellyel a járványügyi intézkedések feloldása után szavatolná a biztonságot addig, amíg tart az "egészségügyi vészhelyzet".
A kormányfő kitért arra is, hogy június 26-án 75 ezer spanyol háztartásban 255 ezren részesülnek először a létfenntartáshoz szükséges alapjövedelemben, amelyet egy hete vezettek be tekintettel arra, hogy a járvány súlyosbította a szegénységben élők helyzetét.
A járványhelyzet más európai országokban is javul: Horvátországban például három napja nem találtak új fertőzöttet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

200 millió forintos lakások kerültek fókuszba a XII. kerületben

Kíméletlenül pusztít a rettegett betegség

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak

Donald Trump lesújt mindenkire, aki Venezuelától vásárol olajat vagy gázt
