Végleg lehúzza a rolót a konstancai sörgyár - vette át a Maszol a Ziarul Financiar gazdasági napilap hírét. A tulajdonos Heineken tájékoztatása szerint az üzemben 2023 második negyedévében állítják le a termelést. „A gyár már évek óta csökkentett termelési kapacitással működött. Ahhoz, hogy hosszú távon biztosítani tudjuk a növekedést és a további beruházásokat, a leghatékonyabb termelés szükséges” – olvasható a vállalat közleményében.
A konstancai sörgyárat 1970-ben adták át, a Heineken jogelődjének, a Brau Unionnak a tulajdonába 2003-ban került. Azt egyelőre nem lehet tudni, hány munkahely szűnik meg a gyár bezárása miatt.
Szomorú sorozat
A konstancai már a negyedik üzem, melyet a Heineken bezár azóta, hogy 1998-ban belépett a romániai piacra. Korábban a szászrégeni, a grivicai és a hátszegi üzemeket szüntette meg a holland tulajdonban levő vállalat. A Heinekennek a konstancain kívül még három üzeme van az országban: Csíkszredában, Nyárádtőn és Craiován.
A Heineken Romániában a piacvezető sörgyártó, fő konkurensei az Ursus Brewery, a Bergenbier és az URBB. A vállalat romániai árbevétele tavaly 9 százalékkal nőtt, 1,37 milliárd lejre, a nyeresége pedig 118 millió lej volt. 2021-ben 1100 alkalmazottja volt a cégnek.
Egyre kevesebb sör fogy
A konstancai üzem bezárásához minden bizonnyal hozzájárult az, hogy miután az elmúlt években stagnált a romániai piac, ráadásul idén az év első felében a sörfogyasztás körülbelül 10 százalékkal csökkent.
Harminc éve, 1994-ben 125 sörgyár működött az országban, ezeknek a zömét felszámolták az elmúlt évtizedekben. Jelenleg száznál kevesebb sörgyár van Romániában, legnagyobb részük azonban az utóbbi néhány évben létesült kis termelési kapacitású sörfőzde, a piacot uraló nagyvállalatok csak az üzemek megszüntetésében jeleskednek.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)