Roberto Ficónak csütörtökön kell beszámolnia az államfőnek a konzultáció eredményéről - írta az Infostart.hu az MTI híre alapján.
Rövid sajtónyilatkozatában Fico azt mondta, azonnal megkezdi az egyeztetést a két párttal Olaszország érdekeit tartva szem előtt. Olaszországban március 4-én tartottak választásokat. A legtöbb szavazatot a - Liga, a Hajrá Olaszország (FI) és az Olasz Testvérek (FdI) alkotta - jobboldali koalíció szerezte, a legnagyobb pártnak az M5S bizonyult, de egyikük sem szerzett a kormányalakításhoz elegendő többséget.
Kapcsolódó
Az államfő, Sergio Mattarella (képünkön) április 4-én és 5-én tartott egyeztetést a parlamenti pártokkal, majd újabb kört április 14-én és 15-én. Ezt követően, április 18-án, a szenátus elnökét, Maria Elisabetta Alberti Casellatit bízta meg, hogy felmérje az M5S és a jobbközép koalíciót vezető Liga közti kormány lehetőségét, eredmény nélkül.
Az M5S kezdettől hangsúlyozza, hogy a kormányzás érdekében a Ligával és a PD-vel is kész úgynevezett kormányszerződést kötni. Az M5S egyedül azt zárta ki, hogy a jobboldali szövetség egészével, kiváltképpen a FI-vel és ennek elnökével, Silvio Berlusconival alakítson kormányt.
Roberto Fico az M5S egyik első, mozgalmi tagjának számít, aki a párt baloldali szárnyát képviseli. Közismert, hogy nem mindenben ért egyet Luigi Di Maióval, az M5S miniszterelnök-jelöltjével, aki a politikai formáció mérsékeltebb szárnyát vezeti.
A PD politikusainak egy része azt hangoztatja, hogy a párt nem kíván az M5S-szel kormányra lépni, inkább ellenzékbe vonul. Mások szerint azonban a kormányalakítás lehetősége váratlan segítséget nyújthat a választásokon a jobboldal és az M5S mögött harmadikként befutott PD-nek. A felmérések szerint a két párt választói sem ellenzik a közös kormányzást, hiszen a PD csalódott szavazóinak nagy része az M5S-re voksolt március elején.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem