Jones éveken át hangoztatta, hogy a connecticuti iskolában elkövetett tömeggyilkosság - amelyben egy 20 éves fiú 20 diákkal és hat tanárral végzett - valójában nem történt meg, csak azért találták ki, hogy támogatókat szerezzenek a fegyvertatás szigorításáért lobbizó csoportnak – írja az MTI.
A kártérítést az egyik halálos áldozat, Jesse Lewis szüleinek ítélte meg a bíróság.
Az áldozatok családtagjai a bíróságon elmondták, hogy Jones állításait követően több halálos fenyegetést is kaptak, és összesen mintegy 150 millió dollár (58 milliárd forint) kártérítésre tartottak igényt.
Jones védői azzal érveltek, hogy nem bizonyítható az összefüggés ügyfelük szavai és a családtagokat ért fenyegetések között.
A mostani pert újabb követi, amely során a bíróság újabb kártérítésre kötelezheti az összeesküvéselméleteiről ismert műsorvezetőt, aki korábban a többi között azt is állította, hogy az Egyesült Államok kormánya áll a 2001. szeptember 11-i terrortámadások mögött.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe