Döntése bejelentésekor Nancy Pelosi úgy fogalmazott: az elnök személyes politikai céljai érdekében, a nemzetbiztonság rovására visszaélt hatalmával, tetteivel súlyosan megsértette az alkotmányt. A törvényhozóknak nincs más lehetőségük, mint a cselekvés, a "demokráciánk a tét" - írta az MTI.
Szavai szerint "szomorúan, de bizalommal és alázattal, az alapító atyák iránti tisztelettel és Amerika iránti mély szeretettel telve ma arra kérem a bizottsági elnökünket, hogy indítsa meg az impeachment-eljárást".
A demokrata párti politikus szerint a tények vitathatatlanok, Donald Trump a saját politikai céljai érdekében és a nemzet biztonságát, valamint a 2020-as választások tisztaságát kockáztatva visszaélt a hatalmával, amikor visszatartotta az Ukrajnának ígért amerikai katonai segélyt " cserébe azért, hogy politikai vetélytársa ellen (Ukrajnában) vizsgálatot indítsanak".
A demokraták vizsgálatainak középpontjában az a feltételezés, majd a képviselőházi meghallgatások nyomán megfogalmazott vád áll, hogy Donald Trump egy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel júliusban folytatott telefonbeszélgetésekor arra kérte ukrán partnerét: indítson korrupciós vizsgálatot Joe Biden demokrata elnökjelölt-aspiráns és volt alelnök, valamint a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben.
Sajtótájékoztatóján Nancy Pelosi arra nem tért ki, hogy mikor kezdődhet meg az impeachment-eljárás.
Nem sokkal Pelosi bejelentése előtt Donald Trump amerikai elnök a Twitteren azt írta: "ha meg akarják indítani az impeachment-eljárást ellenem, akkor tegyék meg gyorsan, így tisztességes perünk lehet a szenátusban, és az ország minél előbb visszatérhet a normális kerékvágásba".
Az elnök szerint a demokratáknak nem számít semmi, "megbolondultak".
Trump a sajtókonferencia után még egyszer reagált az ügyre. "Győzni fogunk" - írta a Twitteren, utalva a várható impeachment-eljárásra.
The Do Nothing Democrats had a historically bad day yesterday in the House. They have no Impeachment case and are demeaning our Country. But nothing matters to them, they have gone crazy. Therefore I say, if you are going to impeach me, do it now, fast, so we can have a fair....
- Donald J. Trump (@realDonaldTrump) December 5, 2019
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat