A tervezett együttműködésről először Petar Moszkov, a szófiai szaktárca vezetője beszélt vasárnap egy rádióműsorban. A Hotnews szerint a kezdeményezés nem példátlan Európában: állítólag Hollandia, Belgium és Luxemburg között már konkrét egyeztetések voltak arról, hogy közösen lépnek fel a gyógyszeriparral folytatott tárgyalásokban. A "Benelux gyógyszerunió" egyelőre a ritka betegségek ellenszereire korlátozódna, de a belga szaktárca szóvivője szerint "nem zárnak ki semmit".
Másfelől az európai páciensek fóruma (EURORDIS) is szorosabb együttműködést szorgalmaz a tagállamok kormányai között az újonnan megjelenő (többnyire nagyon drága) gyógyszerek beszerzésének uniós szabályozása érdekében. Javaslatuk abból indul ki, hogy az Európai Unió egységes fellépéssel jobb árakat tudna kialkudni, amelyeket az egyes tagországok életszínvonaluk függvényében megállapított szorzóval alkalmaznák: így például egy az EU-ban 1 eurós gyógyszerért Németország 1,2 eurót, Románia pedig 0,75 eurót fizetne.
A román portál szerint egyre több jele van annak, hogy a kutatást és fejlesztést is többnyire állami költségvetésből támogató európai államok nem hajlandók már csillagászati összegeket fizetni az újonnan megjelenő gyógyszerek ártámogatására.
A román és a bolgár egészségügyi tárca állítólag tárgyalásokat folytat a regionális kezdeményezésről a térség többi országával. A Hotnews úgy tudja: Horvátország és Szlovénia érdekeltnek mutatkozott, "Magyarország kevésbé tűnt hajlandónak arra", hogy a bolgár-román gyógyszerunióhoz csatlakozzék.
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak