A romániai gazdaságban érvényesülő kedvezőtlen folyamatokat tükrözik a költségvetés végrehajtásának júliusi számai - idézi a Ziarul Financiar gazdasági napilapot a Maszol. Az állami kiadások sokkal jobban nőttek, mint a bevételek, az előbbiek 29,1, az utóbbiak csak 19,6 százalékkal bővültek.
A gazdaság növekedése a fogyasztáson alapul, a fogyasztás alakulását pedig legjobban az áfabevétel mutatja. Ez 5,7 százalékkal haladta meg júliusban az egy évvel korábbi értéket, miközben az infláció 15 százalék körül volt. Ebből az következik, hogy gyakorlatilag számottevő mértékben csökkent a fogyasztás
Megugrottak a kamatkiadások
A fogyasztás csökkenése várható volt és szükséges is. Végső soron mindenki az inflációra koncentrál, de az infláció nem más, mint a fogyasztás növekedése és a javak és szolgáltatások kínálata közti egyensúly hiányának a megnyilvánulása – mondta Aurelian Dochia gazdasági elemző.
A pénzügyminisztérium adatai szerint a személyi jövedelemadóból származó bevételek 8,7 százalékkal nőttek, ami azt jelenti, hogy a bérfejlesztés mértéke kezd lemaradni az infláció mögött. Ez természetes jelenség, mivel a romló gazdasági körülmények között a cégeknek egyre nagyobb terhet jelentenek a fizetésemelések.
Pozitívum, hogy a beruházásokra fordított összeg jelentős mértékben, 73,7 százalékkal nőtt 2021 júliusához képest, 1,9 milliárd lejről 3,3 milliárdra. Az viszont intő jel, hogy az államadósság kamatira 94,1 százalékkal több ment el mint egy évvel korábban. A kamatok 3,3 milliárd lejébe kerültek az államnak, ami megegyezik a beruházások értékével.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön