Az energiaszolgáltatásért felelős hatóság (Arera) adatai szerint a földgáz ára októbertől újabb száz százalékkal emelkedik. Az élelmiszerárak újabb növekedése már szeptembertől várható, és az előrejelzések szerint az olaszoknak mintegy 10 százalékos drágulással kell számolnia - idézi az MTI a La Repubblica című napilap vasárnapi cikkét.
A háztartásoknak külön terhet jelent az iskolakezdés: a tankönyvek és iskolaszerek ára legalább 3 százalékkal, a tömegközlekedésre fordított költségek akár 13 százalékkal emelkedhet. Az Unione Consumatori fogyasztóvédelmi szövetség úgy számol, hogy ősszel a családokat több mint 2000 euró, vagyis 800 ezer forint többletkiadás terhelheti.
Antonio Gozzi, az acélágazatot képviselő Federacciai elnöke szerint a kohászat az elsők között állíthatja le a termelést, ha nem lesz elegendő gáz, vagy megfizethetetlenné válik. Az egyik legnagyobb nagykereskedelmi cég, a Vege-csoport elnöke, Giovanni Arena elmondta, a paradicsom-feldolgozó üzemek és a tésztagyárak a magas energiaárak miatt már lassították a termelést, "máskülönben nem éri meg nekik".
"Az energia- és nyersanyagárak emelkedése tavaly év végén kezdődött, és sokáig vissza tudtuk őket fogni, de az ukrajnai háború és az aszály végső csapást mért ránk. Olyan, korábban elegendő mennyiségben termelt termékeket is importálnunk kell, mint a rizs" - nyilatkozta Maura Latini, a Coop agrárlánc ügyvezető igazgatója.
Olaszországban az országos - éves - infláció 7,9 százalékos, jelentős területi különbségekkel, a déli Szicíliában például már júliusban megközelítette a 10 százalékot.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Jó hír érkezett a Mol finomítójából
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek