Szakértők szerint egyáltalán nincs az rendben, hogy egy-egy nagyobb európai országon belül vannak olyan utak, amelyeket már olcsóbb repülővel megtenni, mint vonattal. Berlin lépni akar, és csaknem megduplázná, 7,5 euróról 13,03 euróra emelné a rövid távú - Németországon belüli és európai - légi utakra utasonként kivetett adó mértékét.
Régi terv ez, Svenja Schulze környezetvédelmi miniszter korábban is arról beszélt, hogy a légi közlekedésnek is viselnie kellene a károsanyag-kibocsátás költségeit, és ennek meg kell jelennie a repülés árában - olvasható a portálon.
Kapcsolódó
A Magyar Hangnak nyilatkozott Varga G. Gábor, az Egek Ura blog szerkesztője, aki szerint jó példa erre a brit "legénybúcsús" turizmus: az angolok akár 5-10 fontért (2000-4000 forintért) is elrepülhetnek Londonból Budapestre, aminek nincs más célja, mint hogy olcsóbban mulathassanak nálunk. Ezek az utazások csak azért jönnek létre, mert olcsó a jegy. Ezt nevezi a szakértő hétvégi migrációnak, akinek meggyőződése, hogy az európai légtérben az utasok jelentős hányada önköltség alatt utazik az egyes légi járatokon. Vagyis indokolatlan forgalomgerjesztéssel állunk szemben.
Ezzel köthető össze az "elturistásodás" jelensége, amely egyre elviselhetetlenebb körülményeket teremt olyan népszerű úti céloknál, mint például Velence, Barcelona, Dubrovnik, Izland vagy a szlovéniai Bledi-tó, mint ahogyan az sem véletlen, hogy a horvátországi Plitvicei-tavakhoz már kötelező előre, online megvenni a jegyet.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére