A kormányfők megvitatják a közös jelölteket a kulcsfontosságú uniós posztokra. Elsősorban az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöki tisztségének betöltését kell megbeszélni - idézi meg nem nevezett forrását a konzervatív napilap.
A jövő heti brüsszeli csúcstalálkozóra a V4-ek már egyeztetett állásponttal akarnak érkezni - szögezte le a forrás.
Kapcsolódó
A Lidové Noviny szerint a rendkívüli informális találkozót Andrej Babis cseh kormányfő kezdeményezte a múlt hét végén. Babis, miután Pozsonyban részt vett a Globsec biztonsági konferencián, SMS-ben kereste meg visegrádi partnereit, akik megegyeztek a csütörtöki budapesti tanácskozásban.
Az egyeztetésre azért van szükség, mert bár a V4-ek képviselői az Európai Parlamentben különböző frakciók tagjai, szükségesnek tartják, hogy a visegrádi csoport egységes legyen.
A V4 egységes lesz, történjék bármi is a csúcstalálkozón - idézte forrását az újság.
Piotr Mueller lengyel kormányszóvivő Twitter-bejegyzésében a Lidové Noviny értesülésére reagálva szerdán megerősítette, hogy Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök részt vesz a csütörtöki V4-es kormányfői csúcstalálkozón - írta az MTI.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe