Ez volt az első eset, hogy az Izrael által egy hete indított gázai offenzíva során rakéták találták el Eilatot. A támadásnak talán több sebesültje van, az izraeli hadsereg szóvivője szerint még vizsgálják az erről szóló információkat.
Az egyelőre nem ismert, hogy honnan lőtték ki a rakétákat, az izraeli rádió azonban arról tudósított, hogy a kormány úgy véli, Egyiptomból indították őket. A Vörös-tenger partján fekvő Eilat Izraelnek az Egyiptommal és Jordániával közös határánál fekszik.
Észak-Izraelt is támadás érte hétfő éjjel, Libanon felől legalább egy rakétát lőttek ki. A konfliktus során ez volt a negyedik alkalom, hogy Izraelt Libanon felől érték találatok.
Izrael július 8-án kezdett hadműveletet a Gázai övezet iszlamista erői ellen. Az Erős Szikla fedőnevű offenzíva célja csapást mérni a Hamász radikális palesztin szervezetre és csökkenteni az Izraelre irányuló rakétatámadások számát. A Hamász több száz rakétát lőtt ki izraeli területekre az elmúlt napokban. Az izraeli hadsereg offenzívája során több mint 180 palesztin halt meg, a sebesültek száma meghaladja az ezret.
A konfliktus lezárására Egyiptom tűzszüneti javaslatot terjesztett elő hétfő este. Az izraeli vezetés kedden vitatja meg a kezdeményezést. A Hamász jelezte, hogy nem elégszik meg pusztán a fegyverszünettel, átfogó megállapodást akar elérni.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről