A katalán elnököt tavaly decemberben marasztalta el a katalán felsőbíróság, amiért nem tett eleget a központi választási bizottság (JEC) utasításának a 2019-es tavaszi parlamenti választásokat megelőzően, és többszöri felszólítás ellenére sem távolíttatta el a középületekről a politikai szimbólumokat. A választási bizottság szerint ugyanis a sárga szalagok és transzparensek kihelyezésével, amelyek a 2017-ben bebörtönzött katalán függetlenségi vezetők támogatását jelképezték, megsértették a közintézményekre vonatkozó politikai semlegesség elvét.
A legfelsőbb bíróságon az elnököt képviselő Gonzalo Boye elfogultsággal vádolta a választási bizottságot, amelynek ráadásul szerinte nem tartozik hatáskörébe a tartományi vezetők utasítása. Mint mondta, az elmarasztaló határozattal a választási bizottság megsértette az elnök szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, továbbá azt sem vette figyelembe, hogy képviselőként mentelmi jog illeti meg.
Pilar Fernández Valcarce ügyész a tárgyaláson hangsúlyozta: a választási bizottság hatáskörébe tartozik a választási törvény által támasztott szabályok betartatása és az azzal ellentétes cselekmények felülvizsgálata, megszüntetése, valamint szankcionálása. Felhívta a figyelmet, hogy a választási kampány ideje alatt ez a testület az elnök felett álló hatóságnak minősül.
A legfelsőbb bíróságnak tíz napja van, hogy határozzon az ügyben. Amennyiben megerősíti a korábbi ítéletet, a katalán elnöknek távoznia kell posztjáról. Ebben az esetben helyettese, Pére Aragonés veszi át ideiglenesen az immár csökkentett hatáskörű kormány irányítását, amíg a parlament új elnököt választ, vagy előrehozott választásokat rendeznek az autonóm tartományban.
Az elszakadáspárti politikus védője korábban arról is beszélt, hogy kedvezőtlen ítélet esetén készek elmenni az Európai Bíróságra is.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett