Zajlik a moszkvai Krasznoszelszkij kerület önkormányzati képviselője, Alekszej Gorinov pere az orosz fővárosban. A politikust azzal vádolják, hogy kollégájával, Jelena Kotenocskinával összeesküdött az orosz hadsereg lejáratására. Kotenocskina elmenekült az országból, Gorinovot azonban akár 10 évre is büntethetik néhány kompromittáló mondatért.
Ő pedig csak egy a sok közül. Egy nemzetközi jogvédő csoport, az Agora vezetője szerint az orosz hatóságok az új jogszabályok bevezetése óta már több mint húsz különböző törvénycikkre hivatkozva tudják a bíróság elé citálni azokat, akik fel mernek szólalni a háború ellen - írja a lap.
A jogvédők szerint már több mint 2500 közigazgatási eljárás indult Oroszországban a hadsereg lejáratásának gyanújával, amiért több mint háromszázezer forintos bírság is kiszabható.
Az álhírek terjesztése miatt indított büntetőügyek száma pedig a hatvanat is meghaladja. A vádlottak akár 15 év börtönt is kaphatnak.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben