Kísérleti programot indított a prágai önkormányzat, amelyben a cseh főváros lakónak lehetővé teszik, hogy a kerékpármegosztó szolgáltatások bringáit ingyen használják - írta a Radio Praha. A lehetőség igénybevételéhez az utazónak szüksége van ottani tömegközlekedésen használható, Laticka névre keresztelt, előre fizetett elektronikus utazási kártyára.
A rendszerbe egyszerűen be lehet kapcsolódni - mondta a hírportálnak Adam Scheinherr, Prága főpolgármester-helyettese. Ha valaki a cseh fővárosban működő két biciklimegosztó szolgáltatás (Rekola vagy Nextbike) ügyfele, akkor össze kell kapcsolnia ezek mobiltelefonos alkalmazását Laticka-számlájával. Ha ezen van egy havi vagy éves előrefizetés, akkor a rendszer 15 perc ingyenes bringázást biztosít naponta maximum négyszer.
A politikus elmondása szerint az a gondolat volt az újdonság bevezetése mögött, hogy sokaknak viszonylag sokat kell gyalogolniuk a tömegközlekedés igénybevétele után munkahelyükhöz, illetve lakásukhoz az utolsó kilométeren. Ezt könnyítenék meg az ingyenes bringázással, amit nyugat-európai példák alapján vezetnek be. Ha beválik a megoldás, bővíteni fogják.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek