A cseh Köztársaságban több mint 44 ezer lengyel dolgozik. Az ENSZ legújabb jelentése szerint a csehek az igen előkelő 20. helyet foglalják el a világ legboldogabb országainak sorában, míg a lengyelek csak a 40.-et. Érdekes, mert a keresetek nem annyival magasabbak, mint a lengyeleknél, a lakások sem olcsóbbak. Mi vonzza tehát oda a csehek szomszédait? - teszi fel a kérdést az onet.pl.
Sajátos módon sok olyan lengyel is inkább Csehországban telepedik le saját hazája helyett, aki nyugati vendégmunkásként végzett munkája után tér vissza a régióba. A pénzváltással nincs gondjuk, miközben vonzó a nyugodtabb élet, a helyiek nagyobb nyitottsága a Lengyelországban megszokottnál, illetve a közéletet kevésbé átható vallásosság.
Ami a gazdaságot illeti, Csehországban alacsonyabbak az adók. A személyi jövedelemadó kulcsa Lengyelországban 18 százalék (ami hamarosan 17 százalékra csökkent), míg Csehországban 15 százalék. Az önmagukat foglalkoztató kisvállalkozók alacsony bevétel esetén gyakorlatilag nem fizetnek adót és sokkal kisebb a társadalombiztosítási járulék is. Olcsóbb a lízing, egyszerűbb a könyvelés, kisebb az esély az áfacsalásra, a cégek kényelmesen, elektronikus úton intézhetik hivatali ügyeiket.
Remekül működik a munkaerőpiac, nagyobb lehetőséget ad a tárgyalásokra a munkafeltételekről, különösen egy magasan képzett dolgozó esetében. Ugyan a keresetek valamivel magasabbak, mint a lengyeleknél, de az ide költöző lengyelek nem ezt tartják választásuk elsődleges okának.
Csehországban kiszámíthatóbbak a dolgok, a munkaidő 8 óra, nem több, és nyugodtak a körülmények. A politikai helyzet sokkal egyértelműbb, mint a lengyeleknél és még az időjárás is megfelelő. Ráadásul sok lengyel közel van az otthon élő rokonaihoz, családjához. Sokan mások elbeszélései alapján jöttek, akik otthon érzik magukat Csehországban.
A lengyelek az átköltözés fő okaként gyakran említik a kiváló egészségügyi ellátást, amelyben tényleg ésg és föld a különbség a lengyelországi helyzethez képest.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat