Washington arra számít, hogy Oroszország a jövőben még több katonai felszerelést próbál vásárolni Észak-Koreától – írja az Index CNN-nek nyilatkozó amerikai tisztviselőre hivatkoza.
Az észak-koreai fegyvervásárlás hírét először a The New York Times szellőztette meg. Moszkva és Phenjan még az ötvenes évek koreai háborúja során fűzte szorosra kapcsolatait. Az egykori Szovjetunió anyagilag is támogatta az észak-koreai rendszert.
A vásárlás annak a jele, hogy az orosz hadsereg – az exportellenőrzés és a szankciók miatt – súlyos ellátási gondokkal szembesül a harctéren. Ezt a problémát oldanák meg a beszerzéssel, a fegyvereket pedig az ukrán fronton vetné be az orosz hadsereg.
Amerikai szakértők szerint a lőszerutánpótlás lesz az egyik legkritikusabb tényező abban, hogy Oroszország képes lesz-e fenntartani az ukrajnai háborúját. Az amerikai hírszerzés szerint például kevés a tüzérségi lövedék és a rakéta, miután az elmúlt hat hónapban tüzérségi sortüzeket zúdítottak az ukrán városokra.
Legolvasottabb
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Nem a szél fújta az istállókba: a rejtély még megoldatlan, a nyomozás folyik
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét