Egyelőre változatlanul hagyják eddigi kitermelési politikájukat a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai, valamint a szervezeten kívüli nagy olajtermelők, köztük Oroszország sem – az erről szóló döntés az úgynevezett OPEC+ csoportba tartozó országok online formában tartott tanácskozásán született vasárnap.
Bécsi közlés szerint a 13 OPEC-tag mellett tíz másik olajtermelő országot magában foglaló csoport megerősítette októberi határozatát, miszerint novembertől 2023 végéig napi kétmillió hordóval kevesebb olajat termelnek ki.
Az OPEC egyik szakbizottsága kéthavonta fogja felülvizsgálni a kitermelési politikát. Amennyiben a piaci helyzet azt indokolttá teszi, haladéktalanul összehívják a szervezet miniszteri szintű tanácskozását.
Egyelőre azonban a következő tervbe vett, tárcavezetői szintű ülést 2023. június 4-re tűzték ki.
Az indoklás szerint jelenleg jelentős a bizonytalanság a piacon. Ennek egyik oka a hétfőn hatályba lépő, a tengeri szállítású orosz kőolajra vonatkozó uniós embargó, amely a várakozások szerint az olajárak emelkedését vonja maga után.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló