Fellélegezhet Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, szinte az utolsó pillanatban az év végi határidő előtt, de megkapta a zöld jelzést a kormány jövő évi költségvetési terve a parlament felsőházától – írja a Bloomberg.
A több mint 30 milliárd eurós büdzsé részben a jobboldali koalíció kampányígéreteinek tesz eleget, például adócsökkentéseket a vállalkozók számára. Az összeg jelentős részét fordítják emellett az energiakrízis enyhítésére már be is vezetett intézkedések finanszírozására.
Ugyanakkor az ősszel beiktatott kabinet arról is tanúbizonyságot tett, hogy hajlandóak együttműködni az Európai Unióval. Róma elállt ugyanis attól a tervtől, hogy a kereskedőknek törvény adta joguk legyen visszautasítani a hitelkártyás fizetést abban az esetben, ha a tranzakció nem éri el a 60 eurót.
Az EU a közelmúltban fogalmazott meg kritikát ezzel a tervvel kapcsolatban, ahogy azt is kifogásolták, hogy a kabinet novemberi határozata alapján jövőre már 5000 euró lesz Olaszországban az új készpénzfizetési plafon az eddigi 2000 euró helyett. Sokan attól tartanak, ez az árnyékgazdaság megerősödéséhez vezethet majd.
Meloniék erre az évre azt a célt tűzték ki, hogy a költségvetési deficit a GDP 5,6 százalékát tegye ki, 2023-ban pedig a 4,5 százalékát, hogy 2025-re aztán elérjék a maastrichti 3 százalékos értéket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Kijött a jegybanki prognózis: vártnál magasabb inflációs pálya, módosított növekedési várakozás
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Itt az Orbán-kormány döntésének ára: 191 milliárd forintnyi büntetés
