Az amerikai elnök helyi idő szerint kedd este üzenetet intézett Venezuela lakosságához, és reményét fejezte ki, hogy országa konstruktív kapcsolatokat alakíthat ki a dél-amerikai állam új kormányával. Washington érdekelt a konstruktív párbeszédben - hangoztatta Obama.
Csaknem 14 évig tartó kormányzása alatt a kedden elhunyt venezuelai elnök számára az Egyesült Államok az első számú közellenség volt a latin-amerikai országban. Hírügynökségek ennek kapcsán emlékeztettek arra, hogy Chávez 2006-ban az ENSZ-ben Obama elődjét, George Busht az ördöghöz hasonlította.
Mindennek ellenére Washington a venezuelai kőolaj legfőbb vásárlójának számított, és az így befolyt petrodollárokból Chávez saját szociális programjainak nagy részét finanszírozta.
Nicolás Maduro venezuelai alelnök egy hétfői nyilatkozatban közvetve Washingtont vádolta, és azt állította, hogy az ország "történelmi ellenségei" okozták az államfő rákbetegségét. Közölte, hogy ennek bebizonyítására tudományos bizottságot kérnek majd fel. Bejelentette azt is, hogy különleges intézkedéseket hoznak a szabotázscselekmények ellen, s hogy kiutasítottak egy amerikai katonai attasét, mert konspiratív tevékenységet folytatott a baloldali kormány gyengítésére.
Maduro szerint az általa meg nem nevezett ellenségek "terveket aktiváltak" az ország destabilizálására, arra, hogy "csapást mérjenek a venezuelai demokrácia működésére", és az utóbbi években kialakított baloldali rendszerre.
Az amerikai külügyminisztérium a vádat a leghatározottabban visszautasította, és azt teljes mértékben abszurdnak nevezte.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az