Friedrich Merz kancellár vasárnap kijelentette:
Németországnak tovább kell lépnie az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti keretmegállapodáson, és a következő években új kereskedelmi partnereket kell találnia.
A berlini kormányzati intézmények nyílt napján felszólaló Merz azt kérdezte: „Mi lesz a világgazdasággal, ha például az amerikaiak többé nem hajlandók betartani a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályait?" Németországnak olyan partnereket kell keresnie világszerte, amelyek osztják a gondolkodásmódját - mutatott rá a jobbközép Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke.
„Jó gazdasági kapcsolatokra van szükségünk az Egyesült Államokkal, és lehet, hogy most viszonylag könnyen megúsztuk" – fogalmazott a német kancellár, ugyanakkor hozzátette, hogy
új kereskedelmi lehetőségek nyílhatnak Dél-Amerikában, Ázsiában és Afrikában, amelyek kölcsönösen előnyösek lehetnek.
„Következetesen kell végigmennünk ezen az úton" – jelentette ki.
A kancellár kiemelte, hogy az év végéig rendezni kell a német szociális ellátórendszer alapvető kérdéseit. Úgy vélte, hogy
a kormánynak vissza kell fognia a kiadásokat a foglalkoztatás, a nyugdíjak és az egészségügy terén.
„Szociális ellátórendszerünket alkalmassá kell tennünk arra, hogy képes legyen a jövőbeli kihívások kezelésére" – hangsúlyozta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste