Változatlanul marad az irányadó refinanszírozási műveletek 0 százalékos kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve -0,5 százalékos szintje - közölte júliusi kamatdöntését követően az Európai Központi Bank (ECB).
A döntés nem okozott meglepetést. Az ECB már korábban 1350 milliárd euróra emelte pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP) keretösszegét, amit kedvezően fogadott a piac.
Enyhe javulás jelei mutatkoznak az eurózóna gazdaságában, ami alapján a második negyedévben volt a legsúlyosabb a gazdasági visszaesés a Covid-19-járványban, és már valamivel jobbak lehetnek a gazdasági eredmények a harmadik negyedévben.
Christine Lagarde elnök a hamarosan kezdődő sajtótájékoztatón várhatóan igyekszik ráerősíteni az ECB korábbi üzenetére, miszerint a testület szüksége esetén a jövőben is kész lesz segítséget adni, ha mégis rosszabbra fordulna a helyzet.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak