Christine Lagarde a péntek délelőtti EU-csúcson résztvevő uniós állam- és kormányfőket tájékoztatta az EU gazdasági helyzetéről. Az EU-csúcs napirendjén egyebek mellett az Európai Bizottság által javasolt 1,1 ezer milliárd eurós hosszú távú, 2021-2027-es EU-büdzsé és a 750 milliárd eurós Helyreállítási eszköz (Recovery Instrument) szerepel, amellyel a koronavírus okozta gazdasági visszaesés kárait enyhítenék az EU-ban.
Az ECB elnöke felszólalásában arról is beszélt a Reutersnek nyilatkozó források szerint, hogy miként kellene a válságból való fellendülést megvalósítani. Ennek kapcsán arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy az "EU gazdaságában drámai visszaesés tapasztalható". Az eurózóna gazdaságában jelentős, körülbelül 13 százalékos zuhanást lehet látni a második negyedévben - mondta Lagarde és elismételte az ECB várakozását, miszerint idén 8,7 százalékos zsugorodás, míg jövőre 5,2 százalékos növekedés várható az eurózónában.
Kapcsolódó
Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy az EU legszörnyebb visszaesésének hatása még nem mutatkozott meg teljes mértékben a munkaerőpiacokon, és hogy az eurózóna munkanélküliségi rátája elérheti a 10 százalékot is.
Arra kérte az uniós vezetőket, hogy állapodjanak meg a helyreállítási tervről a gazdaság fellendítése érdekében. Továbbá azt is megjegyezte, hogy a pénzpiacok jelenleg relatíve nyugodtak, ami annak tudható be, hogy a várakozások szerint az uniós közösség megmutatja, hogy az "EU visszatért" a tettek mezejére - mondták források a hírügynökségnek.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak