A javaslatot végső olvasatban 62 képviselő támogatta, egy szavazott ellene. A jobbközép és baloldali ellenzéki képviselők tartózkodtak, mivel állításuk szerint az érintett jogszabály semmin sem változtat.
A parlament július 7-én fogadta el első olvasatban a tervezetet, amelyet a felsőház a múlt csütörtökön hagyott jóvá - olvasható a portálon.
Kapcsolódó
A tiltás a tabletekre és az úgynevezett okosórákra is vonatkozik, viszont az oktatási intézményekre bízza, hogy milyen esetekben tesz kivételt eljárási szabályzatában a törvényt illetően. Ennek értelmében a törvény nem rendelkezik a kiszabandó büntetésekről és nem tér ki a tiltás alkalmazásának részleteire.
A mobiltelefonra és elektromos eszközökre vonatkozó tiltás hatálya alól kivételt képeznek a fogyatékossággal élők.
A tervezet szövege szerint a mobiltelefon használata "számos olyan zavart okoz, amely nem egyeztethető össze az iskolai környezet javításával", korlátozása pedig lehetővé teszi a koncentrációnak és a társas érintkezéseknek kedvező környezet biztosítását. (Szlovákiában sem minden fenékig tejfel - ezt a cikket olvasta?)
Az elektronikus kommunikációt és postát szabályozó francia hatóság egyik felmérése szerint a 12 és 17 év közötti gyerekek 93 százaléka rendelkezett mobiltelefonnal 2016-ban. Ez az arány 2005-ben 72 százalék volt.
A telefonhasználatot támogatók fő érvei közé tartozik, hogy a diákokat nem elválasztani kellene a telefonjuktól, hanem megtanítani nekik a helyes és felelős használatot. Sokan azzal is érvelnek, hogy a diákok okostelefonjai tehermentesíthetnék a közoktatást az iskolai informatikai eszközök tömeges beszerzésének költségei alól.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött