Az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön azt közölte, hogy a március végével záródott három hónapban 0,9 százalékkal esett vissza a termelékenység a tavalyi utolsó negyedévhez képest, amikor még 1,2 százalékkal nőtt - írja az MTI.
Elemzők a termelékenyég nagyobb, 2,7 százalékos gyengülésével számoltak az idei első negyedévre.
Kapcsolódó
A termelékenységi mutató az egy óra alatt létrehozott termelési értéket jelzi.
Ugyancsak csütörtökön közölt adat szerint a munkaerőköltség 5,1 százalékkal nőtt az idei első negyedévben. Tavaly az utolsó negyedévben szerény, 0,9 százalékos növekedést mértek.
Szakértők a munkaerőköltség minimálisan kisebb, 5 százalékos emelkedését várták az idei első negyedévre.
A csütörtökön közölt adatok szerint csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma is.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt