A 12 ezer embert foglalkoztató kassai U. S. Steel acélmű vezetősége szerint a négynapos munkahét, amely miatt csökkent a dolgozók fizetése, akár több hónapig is érvényben maradhat a vállalatnál - adta hírül a pozsonyi Új Szó.
"Mindent megteszünk annak érdekében, hogy fenntartsuk a jelenlegi foglalkoztatottságot, az acéliparban azonban napról napra rosszabb a helyzet. Már az idei első negyedév is rosszra sikeredett, és az év hátralevő részére sem bizakodunk látványosabb javulásban" - nyilatkozta James E. Bruno, a kassai acélmű elnöke. Ezért a rövidített munkahét több hónapig is eltarthat.
Az alkalmazottak azért a munkanapért, amelyen otthon maradnak, a bérük 70 százalékát kapják meg, ami azt jelenti, hogy nagyjából hat százalékkal alacsonyabb fizetésre számíthatnak a rövidített munkahét miatt. A társaságnál a dolgozói munkakörökben tavaly 1746 euró (552 ezer forint) volt a bruttó átlagfizetés.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek