Nyitrán április közepén egy 75 éves nyugdíjas bal térdét műtötték meg a jobb helyett. A tévedést a beteg vette észre, amikor felébredt az altatásból. Kárpótlásul átlagon felüli ellátást és külön szobát ajánlottak neki, de ezt nem fogadta el - írta az ügy következményeiről beszámoló cikkében a pozsonyi Új Szó.
A kórház először úgy reagált az esetre, hogy tévedés történt ugyan, de azért a férfi bal térde sem volt teljesen egészséges. Miután a páciens feljelentést tett az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatalnál és az ügyészségen, majd a sajtó is beszámolt az esetről, jelentkezett egy másik beteg is, akit március végén pár órán belül egymás után kétszer műtöttek meg, mert az első műtét után rájöttek, hogy a bal térdébe a jobb térdbe való implantátumot ültették be.
Kapcsolódó
Azt mondta, azért számolt be a sajtónak arról, ami vele történt, mert a nyitrai ortopédián nem egyedi esetről, hanem rendszerhibáról van szó. Erre a következtetésre jutott az a szakmai bizottság is, amelyet a kórház vezetősége hozott létre. A vizsgálat eredményeként felmondtak az elfuserált térdműtétet végrehajtó orvosnak, leváltották az osztályvezető főorvost és pályázatot írnak ki a klinika elöljárójának posztjára is.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?