Bízom abban, hogy ez a változás, vagyis az új miniszteri kinevezésem segíthet új lendületet adni a tárgyalásoknak – mondta Navracsics Tibor, az új Orbán-kormány minisztere csütörtökön az Euronewsnak.
Mivel Magyarország az utolsó olyan uniós tagállam, amelynek még nincs megállapodása az Európai Bizottsággal a nemzeti gazdaságélénkítési tervről, az a célunk, hogy minél jobban felgyorsítsuk a tárgyalásokat, hogy az év végéig aláírhassuk a megállapodást – idézte a minisztert a hvg.hu.
A bizottság jogállamisági aggályokra hivatkozva továbbra is elutasítja a magyar helyreállítási terv jóváhagyását. Az aggályok az egész országot érintő korrupcióval, klientelizmussal, közbeszerzési csalásokkal és a közpénzek elosztásához fűződő szisztematikus szabálytalanságokkal kapcsolatosak. Magyarországon az EU-ban az egyik legmagasabb az egy ajánlattevővel kiírt pályázatok aránya, amelynek keretében a közbeszerzési szerződést az egyetlen pályázó cégnek ítélik oda – írja a portál.
Navracsics, aki korábban uniós biztos volt, elmondta, hogy a Brüsszellel folytatott, kulisszák mögötti tárgyalások technikai szinten „elég jó megoldásokat” hoztak. A közbeszerzés és a korrupcióval kapcsolatos kérdésekben is olyan dolgokat javasolunk, amelyekkel a bizottság szakértői egyet tudnak érteni. Remélem, hogy politikai szinten is megállapodásra jutunk – mondta Navracsics, hozzátéve: a lépések jelenleg finomhangolás alatt állnak.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Jó hír érkezett a Mol finomítójából
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit