„Látjuk, ahogyan Hongkongban elfojtják a demokráciáért tartott tüntetéseket, ahogy a kisebbségeikkel bánnak, és ahogy megfélemlítik a szomszédos országokat (...), Tajvant. Ki kell állnunk a szabályokon alapuló világrend mellett” - mondta Stoltenberg, aki szerint eközben azt sem szabad elfelejteni, hogy Kína nemsokára a világ második legnagyobb gazdaságává válhat. A védelmi költségvetése máris a világ második legnagyobbja.
A NATO osztja Joe Biden Oroszországgal kapcsolatos álláspontját. A tervek szerint az amerikai elnök is részt vesz a NATO-tagországok vezetőinek június 14-i brüsszeli találkozóján, amelyen a fő témák Oroszország, Kína, a kibertámadások és a klímaváltozás lesznek - írja a 444.hu az MTI híre alapján.
Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója ezzel kapcsolatban azt mondta, Biden ki fogja emelni a NATO-tagállamok közös teherviselésének fontosságát is. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok nem hagyja válasz nélkül, ha Moszkva „Washington elleni káros tevékenysége” folytatódik.
Biden a brüsszeli csúcstalálkozó után Genfbe utazik, ahol négyszemközti találkozót tart Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit